Erdei út Barbizonban, Franciaország (1876)
53 x 42 cm (20.8 x 16.5 inch)
Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!
Magyar impresszionista festőművész
Zám, 1846. július 30. – Charenton-le-Pont, Franciaország, 1879. március 3.
Paál László [Ladislas de Paal] (Zám, 1846. július 30. – Charenton-le-Pont, Franciaország, 1879. március 3.) magyar impresszionista festőművész. A barbizoni iskola, a plein air tájképfestészet egyedi egyénisége, Munkácsy Mihály közeli barátja volt. Elsősorban erdőrészleteket ábrázoló, mély intuícióval, lírai realizmussal festett olajképei jelentősek. Paál neve és művészete csak az 1902-ben, a Nemzeti Szalonban megrendezett életmű-kiállításával lett ismert a magyarországi nagyközönség előtt.
Paál László székely származású, a 19. századra elpolgárosodott nemesi családban született a Hunyad vármegyei Zámon. Édesapja Paál József postamester, édesanyja Fülöp Lujza, báró Nopcsa László fogadott leánya volt. Házasságukból, az 1846-ban világra jött Lászlón kívül, 1848-ban még két ikergyermekük született, Gyula és Berta. Paál László gyermekkora mozgalmasan telt, apja foglalkozása miatt több ízben költöztek, előbb az Arad vármegyei Odvosra, majd onnan a közeli Berzovára. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már egészen fiatal korában megmutatkozott. Az aradi rajziskolában első tanítója a Bécsi Képzőművészeti Akadémián végzett Nagy Péter festőművész volt, később Böhm Pál aradi festőiskolájában tanult. 1862-ben itt ismerkedett meg későbbi barátjával, élete tanújával, a nála két évvel idősebb Munkácsy Mihállyal. Paál középiskolai tanulmányai alatt, az 1860-as évek első felében, Erdély több vidékét bejárva, számos romantikus tájképet készített.
Apja kívánságára, érettségi után, 1864-ben jogi tanulmányokba kezdett Bécsben. A száraz paragrafusok helyett azonban inkább a Bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályát látogatta, s 1866-ban felvételt is nyert az intézménybe, ahol Albert Zimmermann tanítványa lett. 1869-ben és 1870-ben már két-két képét is kiállították a pesti őszi tárlatokon. 1869-től állami ösztöndíjjal Münchenben folytatta tanulmányait, 1870 őszén pedig ugyancsak ösztöndíjjal – osztrák festő barátja, Eugen Jettel társaságában – tett egy hollandiai utazást. Az év végén, Munkácsy immár másfél éve tartó unszolásának engedve, Düsseldorfba költözött, ahol közösen bérelt lakásban éltek a következő egy évben. 1871 tavaszán J. S. Forbes angol műkereskedő ellátogatott a városba, hogy Munkácsytól munkát rendeljen, egyúttal megvásárolta Paál egyik tájképét. Rövid tanulmányútra is meghívta őket Londonba, ahonnan visszatérve Paál folyamatosan küldte tájképeit Forbesnak, s az ezekért kapott pénzből finanszírozta 1871 őszén Adalbert Goldscheider osztrák újságíró barátjával tett belgiumi és hollandiai tanulmányútját.Paál László
Munkácsy 1872 januárjában Franciaországba költözött, de levélben és személyesen is kitartóan kérlelte Paál László barátját, hogy kövesse. 1872 májusára a könnyelmű életet élő Paál rendezte düsseldorfi adósságait, és Munkácsy után utazott. A nyarat a luxemburgi Colpachon töltötték, s Paál itt fejezte be Erdei út című képének első változatát, amellyel az 1873-as bécsi világkiállításon érmet is nyert.
1872 őszén Párizsban telepedett le, de az év melegebbik felét a főváros melletti Barbizonban, a fontainebleau-i erdőben töltötte. 1874-ben Munkácsy megházasodott, s a barátok kapcsolata némileg meglazult. A következő évben Paálnak édesanyja, 1876-ban pedig édesapja halálhírét kellett feldolgoznia. Emellett bár festőtársai elismerték, néhány képét Párizsban is kiállították, a nagyközönség elismerése és az anyagi megbecsülés még váratott magára. Paál egészsége megroppant, tüdőbetegsége mellett egy 1877 nyári házi balesetben agysérülést szenvedett. 1878-ban a charenton-le-pont-i szanatóriumban (elmegyógyintézetben) helyezték el, de állapota folyamatosan romlott, s 1879. március 3-án, a késő esti órákban halt meg, életének harmincharmadik évében. Paál Lászlót Charenton-le-Pont-ban temették el, emlékét barbizoni lakóházán ma is emléktábla őrzi. Hagyatékát Párizsban 1880-ban
elárverezték. Paál mintegy hetven képet hagyott hátra, halála után egy évvel, 1880.
április 20-án hatvanöt képét árverezték el 25 ezer frank értékben.
Paál László a magyar tájképfestészet mindmáig egyik legnagyobb hatású alakja, munkásságának nagy szerepe volt a műfaj későbbi közkedveltségében. Korai munkái az akadémizmus szellemében készült részletező formatanulmányok. Korai műveit a sötét színek, a fény-árnyék hatások játéka jellemezte. Munkácsyval együtt nagy csodálói voltak a 17. századi németalföldi aranykor mestereinek, köztük Frans Hals és Rembrandt művészetének.
1871-ben J. S. Forbes angol műgyűjtő révén rövid időt Londonban töltött, amikor Paál behatóbban tanulmányozta John Constable tájképfestészetét, ezt követően színei világosodtak, és az angol akvarellfestők hatására ő is készített néhány vízfestményt. 1872-es második hollandiai útja teljességgel felszabadító hatással volt kolorisztikus hajlamaira, világosabban, színesebben festett, s a természetet nagy, egységes színfoltokban kezdte látni.
A barbizoni iskolához való csatlakozása nem volt minden előzmény nélküli: még 1869-ben a francia festők Münchenben rendezett bemutatkozó tárlatán ismerkedett meg Gustave Courbet és más barbizoniak képeivel. Tragikusan rövid életműve 1875 után teljesedett ki, ekkor festette fő műveit. Festészetének kizárólagos témája a táj. Kedvelt motívumai az erdei utak,
csöndes, kicsit misztikus hangulatú erdőbelsők. Képeit a szabadban
festette. Ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások
tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem
foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet
törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel
fejlesztette. A szabadban (plein air) festett tablóin a barbizoniak elveit követve elsősorban a természetet, főként meghitt erdőrészleteket ábrázolt nagy szeretettel. Erőssége volt a szabadban megfigyelt fények és árnyékok játékának ábrázolása, mely mély érzelmek kifejezésére is alkalmassá tette mélybarna és zöld tónusokban gazdag tájképfestészetét.
Jóllehet a párizsi Salonon már 1876 óta kiállították festményeit, sőt, az 1878. évi párizsi világkiállításon bronzérmet kapott Út a fontainebleau-i erdőben című képéért, Paál neve és művészete csak az 1902-ben, a Nemzeti Szalonban megrendezett életmű-kiállításával lett ismert a magyarországi nagyközönség előtt. Ezt követően egyre nagyobb népszerűségre tett szert, és számos kiállításon mutatták be műveit: 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban, 1925-ben az Ernst Múzeumban, 1954-ben az Új Magyar Képtárban rendeztek emlékkiállítást az alkotásaiból.
Tiszteletére 1923-ban alakult meg a Paál László Társaság, amelynek tagjai főleg tájképek festésével foglalkoztak. A művészegyesület elnöke hosszú éveken át Vesztróczy Manó volt.
Paál művészete egyre nagyobb népszerűségre tett szert a 20. század második felében is. 1984-ben néhány igényes reprodukciót készítettek Út a fontainebleau-i erdőben c. képéről Budapesten a Kossuth Nyomdában, s ez egyben külföldiek érdeklődését is jelentette, mert ebben az időszakban a Kossuth Nyomda elsősorban exportra termelt. Nem is lehet kétséges, hogy a tájképfestészet 20–21. századi magyarországi közkedveltségében nagy szerepet játszik még ma is Paál életműve.
A Magyar Nemzeti Galériában őrzött ismertebb festményei: Est a
fontainebleau-i erdőben; Kazlak; Nyárfák, Békák mocsara; Pusztai táj;
Erdő belseje; A berzovai út. A Magyar Nemzeti Galériában kiállított változatban közismert, Erdei út (1876) című témát Paál éveken át többször is megfestette, ahol az alakot a festményre feltehetően Munkácsy Mihály festette (prof. Végváry Lajos Munkácsy Mihály legátfogóbb mongráfiájának szerzője szerint). Az utóbbi évtizedben Bellák Gábor művészettörténész lett az aukciósházak házi szakértője Paál László művészetében, holott ennek megalapozottsága megkérdőjelezhető.
Mesterei: Nagy Péter, Böhm Pál, Albert Zimmermann, Munkácsy Mihály, Courbet
