Pár szóban a műről

• • Festő: Paál László (1852-1919)
  • Méret: 53 x 42 cm
  • Technika: olaj, fatábla
  • Mű témája: Erdei út Barbizonban
  • Mű jelezve jobbra lent: L de Paal
  • A mű keletkezési ideje: 1875-1876

  "Kit vágyai egy nem körvonalazható czél után kergetnek, annak egész világ a hazája, s az mindenütt van, s még sincs sehol, a szerint mint magát valamivel megcsalatni látja." - e kozmopolita sorokat a festő 1868/8/18-án kelt levelében írja szeretett hugának. Honi művészettörténészeink a magyar Paál László festészetének nemzetközi jelentőségét hangsúlyozzák, ellenben külföldön a barbizoni festő magyaros szellemiségére emlékeztetnek.

  Paál László szülői háttérrel, a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, ahol Albert Zimmermann (1808-1888) a mestere. Itt sajátította el a bécsi akadémizmus részletező természetábrázolását. Ennek jellemző alkotó módszere, hogy a természetben készült rajz alapján, a műteremben kerül kivitelezésre a festmény.

  1870-1871 közötti időszak fordulópont Paál László festészetében, hiszen ekkor már a természetben, a szabadban festett és ecsetjét egyre inkább belső világa irányítja. "Meggyőződésem, hogy az őserő él bennem..." értékeli önmagát 1871 márciusában a festő. Munkácsy Mihály hívására Düsseldorfba költözött, ahol a közönség idegenül fogadja és nem vásárolják műveit. "...sokan nem barátkoznak ugyan meg az iránnyal, amelyet mint festő követek, de a jobb részemen van, s ez bátorít a törekvésre"- írja nővérének. Ez az irány, amelyre a festő hivatkozik a romantikus realizmus, amely az újszerű művészeti törekvések megismerésével, mind teljesebben bontakozik ki festészetében.

  1873 tavaszán költözött Barbizonba és élete hátralévő éveiben legnagyobb részt itt dolgozott. Paál László számára, Barbizon együtt jelentette az ott dolgozó művészkolónia - Daubigny, Dupre, Diaz - inspirációját, ugyanakkor az erdő peremén elhelyezkedő falucska azt a természeti közeget biztosította, amely visszaidézte a gyermekkori barangolások élményeit az Erdélyben született festő számára. " Megtaláltam azt, ami után szívem vágyott..., nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon"-írja hugának. Barbizon egyuttal menedéket is jelentett a nincstelen festő számára, hiszen éppen anyagi sikertelensége okán nem veheti el élete nagy szerelmét és az időközben elszegényedett családját sem tudja támogatni, miként az kezdettől ambicíója volt.

  A festő "magányos korszakában" érdeklődése döntő módon az erdő felé fordul, ahol újra és újra megfesti kedvenc tájrészleteit, akár különböző napszakokban. "Gyakran emlékszem, sápadt, munkára koncentrált szomorú arcára, amint a fontaneblau-i erdő fekete fái alatt vászna előtt mereng... Barbizonban... az ottani nagyok tisztelték, becsülték tehetségét..." - jellemzi Paál-t, a híres német festő Max Liebermann (1847-1935).

  Életét végigkíséri a pénztelenség, az állandosult pénzzavar, amelyből eredő tartozásai nyomasztották, miként az leveleiből kiderül. Paál László képeinek eladásában kevés sikerrel jár, a műkereskedelem csak elvétve fogadja be munkáit. Kacziány Ödön közöl egy levelet, mely szerint Paál László " szerződött egy műárussal- aki mérsékeltebb díjért ugyan, de minden képet hajlandó volt megvenni. Reggeltől estig szorgalmasan dolgozott, hogy anyagi viszonyait rendezve minél előbb függetlenül álljon. Minél többet dolgozott, a műárus annál többet követelt. Különféle modorban kívánta tőle különféle tárgyú képeit. Hol meg ugyanazon képet többször kellett festenie."

  A fákkal határolt út témája mindvégig jelen volt Paál László festészetében. A festő 1873-1877 között készült festményeit L. de Paál szignóval látta el. Az elemzett "Erdei út" című festménye 1875-1876 táján keletkezett. Datált párdarabja 1876-ból, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van (o.v, 65 x 46 cm, MNG ltsz: 2804). Paál László ugyanazt a tájrészletet, témát más-más méretben több változatban is megfestette. Párhuzamként hozhatjuk fel az 1876 körül festett "Nyárfák" című képet (o.v, 53,3 x 72,6 cm, MNG ltsz:5077). Ugyanezt a tájrészletet már 1875-ben megfestette (o.fa, 27,5 x 42 cm, MNG ltsz:L.U.58.125), de további példákat is sorolhatnánk.

  Paál László életművében kevés fára festett képet találunk. Ez a vászonnál keményebb és ezért a festéket kevésbé beszívó anyag igen érzékeny ecsetkezelést kíván, a leghalványabb színárnyalatra is hálásan felel. A festő munkamódszerére jellemző, hogy hígan, nedvesen festi alá a képet, helyenként sötét színfoltokkal. A kivitelezés során a kép egységes színhatását tartja szem előtt, miközben formáit egyre szenvedélyesebb ecsetjárással festi. E képen is kiteljesedik a realista festő, aki természetábrázolásában személyiségéből eredően romantikus és szenvedélyes.

  Bényi László 1983 előtt összeállított ouvre katalógusá a még lappangó művek sokaságát említi. Az időközben eltelt évtizedek alatt, több akkor nem ismert festmény került elő. A kép származása érdekes tanultságokkal szolgál a művészettörténet számára. A családi gyűjtemény e kép mellett Rudnay János, illetve Munkácsy Mihály "Tépéscsinálókhoz" készült vázlatát is tartalmazta. A Munkácsy kép kapcsán -a védetté nyílvánítás árcsökkentő hatásától tartva - 1990-ben, a család megkereste Végvári Lajos művészettörténész professzort, akinek 1958-ban megjelent Munkácsy monográfiája közismert. A Munkácsy kép megtekintésével párhuzamosan, a művészettörténész a Paál László képről készített szakértői véleményében azt írta, hogy az vélhetően a datált változatnál korábban készült.

  A festmény jelentőségét az életműben mi sem tanusítja jobban, mint hogy párdarabját 1967-ben Pierre Granville francia művészettörténész, olyan halhatatlan mesterek mellett reprodukálja, mint Corot, Millet, Daubigny, Dupre, Diz, Pisarro, Manet, Sysley.