Scholz Erik

Scholz Erik életrajza

Magyar festőművész, grafikus művész, főiskolai tanár
Budapest, 1926. február 27. - Zsennye, 1995. május 6.

Scholz Erik (Budapest, 1926. február 27. - Zsennye, 1995. május 6., ) magyar festőművész, grafikus művész, főiskolai tanár.
1944-1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Szőnyi István, Fónyi Géza. 1944-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi István osztályában. Már 1948-tól rendszeresen vett részt kiállításokon. Elkerülendő a kötelezően tematikus és naturalisztikus formanyelvet, 1948-ban átlépett Fónyi Géza prof. mozaikosztályába.
1949-1950: Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegédje.
1957: féléves tanulmányúton volt Párizsban. Jóllehet, az első hivatalos elismerést azok a képek hozták számára, melyeket 1950-ben az akkoriban diktatórikus szigorral előírt témákban festett, Scholz művészi fejlődésében nagy jelentőséggel bírt 1957-es párizsi tanulmányútja, mert ott került érintkezésbe a kortárs európai festészet legfontosabb áramlataival. Ebben az időben keletkezett képein egyfajta szabad képalkotás, az informel és szürrealizmus tapasztalatain átszűrt tárgyi világ jelenik meg.
1958: második féléves tartózkodása Párizsban.
1950-es évek végén Scholz Eriket is megérintette a szürrealisztikus-neomanierista szemlélet, amely Csernus és Gyémánt képein látható.
1960-1970: a képein kibontakozó formavilágot a művész „asszociációs naturalizmus”-nak nevezte.
Ezeken a képeken fedezhetjük fel első jeleit egyéni természetfelfogásának: a növényi és emberi lét sajátosan átgondolt és ábrázolt szimbiózisát, mely vörös csíkként húzódik életművén át. 
Ugyanekkor festette – létfenntartási céllal – a dekoratív tájképek és csendéletek egész sorát.
A fő művészi hangsúlyt mégis azokra az – egyidejűleg alkotott – figurális kompozícióira tette, melyeken (Németh Lajos meglátása szerint) az emberi kapcsolatok kiüresedését, elidegenedettségét fejezte ki.
Az ötvenes években sokszor megfestett, anekdotikus pesti és párizsi életképek és a parallel, inkább kommersz céllal készült idealizáló, statikus figurációk a Willendorfi Vénusz-seggű aktokkal (Picasso-reminiszcenciák?), melyek festői megoldás szempontjából amúgy sem álltak távol egymástól, a 60-as évek közepén egybeilleszkedtek. A képek hangja megkomolyodott: az eszpresszóasztalt körülkönyöklők frivol csoportjából bensőséges utolsó vacsora, emmauszi találkozás lett, a bárpultnál beszélgetők heroikus testű görög filozófusokká emelkedtek. Scholz az általánosan érvényes pozitív emberit kereste, amit a mitologikus utalásban, hellén derűben, a vallás nélküli szakrálisban látszott megtalálni.
1970-1977: a neomanierista festői fölfogást felül írja expresszív színkezeléssel. Festett felületeinek összhatását meghatározza a szintetikus oldószerrel kevert tempera, amely selymes fényű, de matt felületet ad.
A kompozíciókon sok az alak, mindegyik egyformán fontos. Kitöltik a képsíkot: Scholz hol fotótablószerűen rendeli őket egymás mellé, hol kis csoportokban fordítja jobbra-balra őket (Együtt-külön, 1977), hol a kép felületét feldaraboló kazettákban (Társadalom, rézkarc, 1977), hol pedig a képet horizontálisan elválasztó vonal alatt és fölött helyezi el őket (Létezés két szinten, 1972); Scholz csak ezeken a kompozíciókon enged meg magának perspektivikus utalást, elő- és hátteret. A folyatás, a vastag, csomós festés, a cuppantások és törések prehisztorikusbiologikus kolosszusokat formálnak a figurákból.
1978-1987: 1970-es évek képei által érintett görög és kereszény mitológia átmeneti megoldásnak bizonyult. Segítségével azonban Scholz Erik sajátos, egyéni mitologikus projekcióhoz érkezett, amelyet egyik képcíme - a Fa népe - jellemez. Az 1987-ig tartó periódus a természet és egy elképzelt/átélt prehisztorikus ember szelíd egységét, az életöröm panteisztikus világérzését fogalmazza meg. A képek erősen absztraháltak, kompozicionális rendjük többnyire fonadékosan vízszintes-függőleges, a formák az egész felületet kitöltik. Témájuk vagy egyetlen nagy fa, mint élettér vagy erdő, vagy az ebben a közegben éldegélő emberi alakok, akik szavak nélkül is kommunikáló, békés, tünde közösséget alkotnak; népséget, amely a kép nézőjének jóindulatú megbámulásához felsorakozva önmagát is látni engedi.
Ez az ideális-időtlen élőállapot nem egyhangú: változatos színharmóniákkal, karakterben igen különböző, zenei képritmusokkal (Színes tömeg, 1984, Együtt, 1983), az alakok friss egymás mellé-fölé sorolásával kifejezett erdőcsöndes, csengő-bongó vagy éppen a rituálék ünnepélyességébe merevedett életképekben nyilvánul meg.
"1987-ben letelepedtem Zsennyén és ettől kezdve munkásságomban komoly fordulat állt be.Talált természeti tárgyakból építkező művek jötteklétre. A megjelenítés rajzát egy gombafonadék felhasználásával alakítom,amelyet a rábamelléki erdők rejtenek (Rizomorfa armillariae). Környezetem biovilágából  a természet atavisztikus jelképrendszerét vélem feltalálni, amely a létezés és halál mivoltáról beszél.”
A magyar művészet utóbbi húsz évében nem társtalan magánmitológia-ciklus Scholz Erik életében és munkásságában több szál összefonódásából jött létre. Scholz gyerekkorától kezdve az erdőkben érzi magát igazán otthon, s ezt az idők folyamán következetesen igyekezett kifejezni művészetében. Gyakran tartózkodott Zsennyén, ahol 1987-ben pedig le is telepedett, hogy az erdőben, a konyhakertben és a műteremben egyaránt tevékenyen, egységet teremtsen az életben. A Nagy Fa és a Fa Népe azt az élőhelyet és társadalmat modellezi, amelyben ezt az egységet el lehet helyezni.
A zsennyei erdőkben talált egy fákon élősködő gombafajt (Rhizomorpha armillariae), amelynek természetes állapotú fonalhálózatát ragasztotta képeire.
A gombafonalak struktúrája határozta meg e képeinek kompozícióit, miközben a képszerkezet egyre konstruktívabbá vált.
Képeinek faktúrájában még egy anyag szerepelt, a fahamu, mely szervesen beépült a festői közegbe.
Rituális tárgykészítésénél a hamu jelentéstartalmának egész körét kiaknázta.
Az egyedülálló formarendet az elvont természetábrázolással és a különböző természeti tárgyak képsíkra applikálásával teremti meg a művész. A modern festészet hagyományos anyagai mellett cserépkályhája fahamuját, és a korhadó fakérgek alatt húzódó Armillarea Mellea gomba szálas fonadékait is felhasználja („Rhizomorpha Armillariae”).
A képsíkból kiemelkedő növényi elemek nem csak elragadó effektusokat nyújtanak, hanem kiváló alapul szolgálnak a szabad asszociációkhoz.
1991: szombathelyi kiállítása kapcsán képi világáról így vall a művész: „...környezetem biovilágából a természet atavisztikus jelképrendszerét vélem feltalálni, amely a létezés és halál mivoltáról beszél.”
1990-1995: Scholz Erik alkotói periódusa nemcsak a legtermékenyebb volt, hanem alapvetően meg is újult. A filozofikus természetábrázolás mellett olyan témákat választott, mint a múlt jelenléte, és az ösztönvilág feltörése. A makacsul és kitartóan a maga útját járva alkotott képeinek elemzésekor az élet alapkérdéseire adott megrendítő válaszaival szembesülhetünk.
Az utolsó években Scholz nem modellálja és szemléli az ideális életet, hanem az általában egyalakos táblákon, többféleképpen értelmezhető emblematikus figurák képében maga ágál, önmaga állapotait vetíti ki. Az újabb képek formameghatározó anyagát, egy gyökérszerű rizomorpha (fákon élősködő gomba) szövevényeit az erdőből hozza és sok igazítás nélkül, működni hagyva a szövedék természetes struktúráját, ráragasztja a kép felületére.
Mesterei: Szőnyi István, Fónyi Géza.

Díjak, elismerések
1948: Kultuszminiszteri díj
1950: Munkácsy Mihály díj
1952: Magyar-Szovjet Társaság, I. díj
1961: Csók István Emlékérem
1965: Felszabadulási pályázat, Fővárosi Tanács díja
1968: Ezüstgerely, I. díj
1971: Vadászati Világkiállítás I. díja
1975: Mezőgazdaság a képzőművészetben, II. díj
1977: Budapesti Művészeti Hetek emlékérme
1980: Mezőgazdaság a képzőművészetben, I. díj
1988: Szombathelyi Képtár nívódíja, Szombathely
1995: Vas megyei Tavaszi Tárlat I. díja.

Egyéni kiállítások
1955 - Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Szombathely
1960 - Csók Galéria, Budapest (kat.)
1963 - Derkovits Galéria, Szombathely
1968 - Csók Galéria, Budapest (kat.)
1970 - Medgyessy Terem, Debrecen
1972 - Galerie Hörmann, Wiesbaden (Német Szövetségi Köztársaság)
1973 - Horváth E. Galéria, Balassagyarmat
1976 - Ferenczy Terem, Pécs - Medgyessy Terem, Debrecen
1977 - Műcsarnok, Budapest (kat.)
1978 - Csontváry Galéria, Budapest
1982 - Derkovits Galéria, Szombathely
1985 - Ferenczy Terem, Pécs
1986 - Vigadó Galéria, Budapest (kat.) - Csepel Galéria, Budapest
1987 - Jókai Klub, Budapest - Iskolai Galéria, Csepel
1989 - Nádasdy-vár, Sárvár
1990 - Művelődési Központ, Kapuvár - Művelődési Központ, Körmend
1991 - Deák Zs. Galéria, Püspökszentlászló - Nádasdy-vár, Sárvár - Szombathelyi Képtár, Szombathely
1992 - Nagy Gy. Galéria, Várpalota - Művészetek Háza, Pécs
1994 - Vármúzeum, Simontornya - Újpest Galéria, Budapest - Budapest Galéria Lajos u., Budapest - Tetőgaléria, Balatonalmádi
1995 - Galerie Groot-Begijnhof, Mechelen (B)
1998 - Ernst Múzeum, Budapest (retrospektív, életmű-kiállítás) - MMIK, Szombathely - Paksi Képtár, Paks
1999 - Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest - Művelődési Ház, Paks
2001 - Scholz Erik Gyűjtemény, Vác (állandó kiállítás).

Válogatott csoportos kiállítások
1948 - Növendékkiállítás, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest
1949 - Világifjúsági Találkozó
1950-1955 - 1-6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1957 - Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
1958 - Őszi Szalon, Grand Palais, Párizs - Párizsi képek, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest
1963 - Csók István Alkotóközösség, Ernst Múzeum, Budapest
1971 - Vadászati Világkiállítás, Műcsarnok, Budapest
1974 - Mai magyar művészet, Művészeti Akadémia, Bécs
1975 - Jubileumi Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest - Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest
1976 - 25 éves a zsennyei művésztelep, Savaria Múzeum, Szombathely
1980 - Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest
1981 - III. Festészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok - Erdők világa, Csontváry Galéria, Budapest
1985 - Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest - Magyar Gobelin 1945-1985, Műcsarnok, Budapest
1988 - Vasi Tárlat, Szombathelyi Képtár, Szombathely
1989 - Pannonia Triennálé, Szombathely, Kismarton, Muraszombat
1992 - Europa-Kunst 92, Garching bei München (D)
1993 - Ecce Homo, Kecskeméti Képtár, Kecskemét
1994 - Művészek az Életért, Ernst Múzeum, Budapest
1995 - XIII. kerületi festők, Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest - Tavaszi Szalon, Művészeti és Sportház, Szombathely
2000 - Tisztelet a Mesternek, Szőnyi Emlékmúzeum, Zebegény.

Köztéri művei
mozaik (1956, Badacsonytomaji Állami Gazdaság borpincéje)
pannó (1963, Pécs-Meszes, Legényszállás előcsarnoka)
sgraffito (1965, Miskolc, Kilián lakótelep)
mozaik (1968, Hévíz, Gyógyfürdő)
gobelin (1971, Budapest, Kertészeti Egyetem).

Művek közgyűjteményekben
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Fővárosi Képtár, Budapest
Janus Pannonius Múzeum Modern Képtár, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
Paksi Képtár, Paks
Szombathelyi Képtár, Szombathely

Irodalom
Kovalovszky M.-Kovács P.: Scholz Erik kiállítása, Élet és Irodalom, 1960. december 30.
Szij B.: Scholz Erik (kat., bev. tan., Csók Galéria, Budapest, 1968)
Perneczky G.: Faktúra, Élet és Irodalom, 1968. december 7.
Baki M.: Scholz Erik, Műgyűjtő, 1969/1.
Hernádi Gy.: A drámafestő, Élet és Irodalom, 1976. március 20.
Supka M.: Scholz Erik (kat., bev. tan., Műcsarnok, 1977)
Vadas J.: Fagyos képek, Élet és Irodalom, 1986. május 23.
Láncz S.: Scholz Erik műtermében, Életünk, 1994/3-4.
Laczkó I.: Rhizomorphák. Scholz Erik kiállítása, Új Művészet, 1994/7-8.
Maurer D.: A Homo Pictor. Gondolatok Scholz Erikről, Új Művészet, 1994/11.
Scholz Erik (dokumentumkötet, szerk.: Dárday A. N. és Laczkó I., bibliográfia és oeuvre-katalógus., Budapest, 1996)

Megvásárolható művei