Paál Albert

Paál Albert (Arad, 1895. augusztus 30. – Budapest, 1969. december 15.) erdélyi magyar festőművész, rajztanár.
Paál László unokaöccse.
Paál Albert hat szezonban tanult Nagybányán, a szabad festőiskolában. 1925–26-ban járt Párizsban, s az ott látottak hatottak művészi fölfogására, alkotói gyakorlatára. Nemcsak az alkotói pályája legelején, hanem a teljes művészeti tevékenységében végig kíséri Paál László szellemi közelsége és műveinek az érintése, inspirációja. Ő is jobbára alakok nélküli tájképeket festett, amelyeken a természet ismeretét és szeretetét egyfajta nosztalgikus, gyakorta borongós hangulat lengi be. A jelenleg ismerhető legkorábbi, a tanulmányai idejében keletkezett festménye a Táj fákkal, 1914-ből. Az 1919-ben festett kompozícióján egy katona megy a hídon, a hároméves háborús szolgálatáról talán ez az egyetlen festménye adhat fogalmat (Hídon, 1919).

Tájképeinek nagyobb fele erdőbelsők, az erdő, a csend, a fák-növények szerves együttélésében csendet-nyugalmat árasztó. E műveiben, talán szándékai ellenére is inspirációs példaként hasonul a nagybátyja, Paál László művészetéhez (Fák, Táj, 1934, Erdő, Fenyőerdő). Ám Paál Albert legtöbbször nem borongást vetít a tájaiba, hanem derűt, a fény érintését rögzíti inkább (pl. Marosmenti táj 1920, Erdőrészlet 1920, Napfény az erdőben 1920, Erdei táj házakkal, 1920-as évek, Nagybányai erdő, Menyházi erdőrészlet 1922, Napfényes erdő, Lápos-völgyi táj, Mezei táj kévékkel, Svábhegyi ház). Korai csendéleteinél a fénnyel telítettséget (pl. Virágok üvegben), és a csendéleti tárgyak színét tartja fontosnak. Ezek a nagybányai művészek csendéletei sorában elsősorban Mikola András csendéletfelfogásához állnak a legközelebb.

Paál Albert a nagybányai tanulmányai – közte három év katonáskodás az első világháború frontjain – után szülővárosában, majd házasságkötését (1932) követően Lippán élt és dolgozott. Az 1930-as évek közepétől bekapcsolódott a helyi politikába a Magyar Párt tagjaként. Képzőművészként az egyéni tárlataival, az aradi képzőművészek közös bemutatkozásaiban aktív résztvevő volt. Aradi, temesvári, máramarosi, majd az 1943-as brassói szereplésével ismertséget és elismertséget teremtett. Előfordult az is, hogy az aradi képzőművészek szószólójaként lépett föl a helyi sajtóban. Paál elsősorban szülővárosában, Aradon mutatkozott be, de szinte rendszeresen kiállított Temesváron, s egyszer-egyszer Nagyváradon, Brassóban.

Házasságkötése (1932. dec. 3.) után Lippán dolgozott, tanított, ha ritkábban is, de szerepelt aradi kiállításokon, együtt az aradi képzőművészekkel. A gazdasági világválság nehéz anyagi körülményeket teremtett a számukra, és a dél-erdélyi képzőművészek a korábbiaknál erősebben érezhették magukra hagyottságot, a vásárlások beszűkülését, a közönség részéről az érdektelenséget.

1923 március; Lloyd-terem, Temesvár,
1923 március; 1924 szeptember, 1926 szeptember, Kultúrpalota, Arad