Téli érdőrészlet Nagybányán (1922)
70 x 60 cm (27.55 x 23.62 inch)
Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!
Tájképeinek nagyobb fele erdőbelsők, az erdő, a csend, a fák-növények szerves együttélésében csendet-nyugalmat árasztó. E műveiben, talán szándékai ellenére is inspirációs példaként hasonul a nagybátyja, Paál László művészetéhez (Fák, Táj, 1934, Erdő, Fenyőerdő). Ám Paál Albert legtöbbször nem borongást vetít a tájaiba, hanem derűt, a fény érintését rögzíti inkább (pl. Marosmenti táj 1920, Erdőrészlet 1920, Napfény az erdőben 1920, Erdei táj házakkal, 1920-as évek, Nagybányai erdő, Menyházi erdőrészlet 1922, Napfényes erdő, Lápos-völgyi táj, Mezei táj kévékkel, Svábhegyi ház). Korai csendéleteinél a fénnyel telítettséget (pl. Virágok üvegben), és a csendéleti tárgyak színét tartja fontosnak. Ezek a nagybányai művészek csendéletei sorában elsősorban Mikola András csendéletfelfogásához állnak a legközelebb.
Paál Albert a nagybányai tanulmányai – közte három év katonáskodás az első világháború frontjain – után szülővárosában, majd házasságkötését (1932) követően Lippán élt és dolgozott. Az 1930-as évek közepétől bekapcsolódott a helyi politikába a Magyar Párt tagjaként. Képzőművészként az egyéni tárlataival, az aradi képzőművészek közös bemutatkozásaiban aktív résztvevő volt. Aradi, temesvári, máramarosi, majd az 1943-as brassói szereplésével ismertséget és elismertséget teremtett. Előfordult az is, hogy az aradi képzőművészek szószólójaként lépett föl a helyi sajtóban. Paál elsősorban szülővárosában, Aradon mutatkozott be, de szinte rendszeresen kiállított Temesváron, s egyszer-egyszer Nagyváradon, Brassóban.
Házasságkötése (1932. dec. 3.) után Lippán dolgozott, tanított, ha ritkábban is, de szerepelt aradi kiállításokon, együtt az aradi képzőművészekkel. A gazdasági világválság nehéz anyagi körülményeket teremtett a számukra, és a dél-erdélyi képzőművészek a korábbiaknál erősebben érezhették magukra hagyottságot, a vásárlások beszűkülését, a közönség részéről az érdektelenséget.
1923 március; Lloyd-terem,
Temesvár,
1923 március; 1924 szeptember, 1926 szeptember, Kultúrpalota, Arad