Gadányi Jenő

festőművész
(Magyar, 1896-1960)

Megvásárolható mű az alkotótól

Fürdöző nők
Gadányi Jenő

Fürdöző nők (1953)

20 x 29 cm (7.87 x 11.41 inch)

Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!

Gadányi Jenő életrajza

Magyar festőművész, grafikus művész
Budapest, 1896. március 27. – Budapest, 1960. február 29.

Gadányi Jenő [született Hafner Jenő Antal József] (Budapest, 1896. március 27. – Budapest, 1960. február 29.) magyar festőművész, grafikus művész.
1896. március 27-én született Budapesten Gadányi (Hafner) József székesfővárosi számtanácsos és Vaszary Katalin gyermekeként.
1902-től a Budapest székesfővárosi Krisztina téri elemi népiskolába járt, ahol 1906-ban végzett, majd a Fehérsas téri polgári fiúiskolát végezte el 1910-ben.
1910-1919: Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola festő szakán tanult, ahol I. évesen III. díjat nyert állattanulmányra. Diákéveit az első világháború megszakította, katonaként megsebesült, csak gyógyulása után érettségizett, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára.
1923-ban megkapta a művészi és tanári diplomát. Mestere anyai nagybátyja, Vaszary János volt, aki rajta kívül a két világháború közti magyar piktúra számos jelentős egyéniségét indította útra.
1920-1926: Az 1920-as években lezárult művészetének első szakasza, az útkeresés, a tájékozódás, a lassú önmagáratalálás korszaka. Kezdetben Kernstok és köre, a Nyolcak, majd Kassák folyóirata, a MA köré csoportosuló konstruktív festők törekvései, valamint Vaszary és a párizsi festők színgazdagsága hatott egyéni stílusának alakulására. Művészi elképzeléseit elméleti problémákat fejtegető írásaiban fogalmazta meg.
1920-tól kezdve - főiskolás kora óta - szerepelt kiállításokon. Képeit Rippl-Rónai József javaslatára 1925-ben díjazta a Szinyei Társaság, ez volt Gadányi életében művészetének egyetlen és utolsó hivatalos elismerése.
1927-1932: 1927-ben eljutott Párizsba, ahol a kor legnagyobb francia mestereinek munkáit eredetiben is tanulmányozhatta (nagy hatással volt rá Henri Matisse, Pablo Picasso, Georges Braque és Fernand Léger munkássága). Még ugyanebben az évben első önálló kiállítását rendezte Frankfurt am Mainban, majd megnősült.1927-es párizsi útja során konstruktív szemléletéhez a tiszta színek szerepének fölismerése járult.
Képei a természeti látványból indulnak ki és látszólag hagyományos témákat ábrázolnak. Elsősorban tájképek, csendéletek, ritkábban figurális kompozíciók. Víz alatti tájakra, titokzatos, soha nem látott őserdőkre emlékeztető, fantasztikus álomvilágot megjelenítő, szokatlan, néha fénylő tövisekkel teletűzdelt buja tájaiban, rendkívül kifejező, érzelmi telítettségű színeiben egy befelé forduló művész érzékeny reagáló lénye, belső önarcképe ismerhető meg. Képeinek legtalálóbb jellemzését mesterének, Vaszarynak a modern festményekről mondott szavai már előre megfogalmazták: „Szimbólumok ezek, s a szimbólumok mögött érzés, gondolat, élmény, vagy éppen egy egészen különös felfogású ember búvik meg. És mindezek felett, ez az ember fontos a képben. Maga a művész és az ő festői elképzelése – nem a valóság analógiája.”
1946–1949: Iparművészeti Főiskola tanára volt. Jogtalan eltávolítása, nyugdíjazása és az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítása után (1948) visszavonultan dolgozott.
1946–1953: Békásmegyeren élt, ott alkotta – élete egyik legtermékenyebb korszakában – a falusi környezet ihlette monumentális alakjait és kifogyhatatlan fantáziájának expresszív erejű tájképlátomásait.
1953-1960: budai műtermében folytatta munkáját (Életének utolsó másfél évtizedében a XII. kerületben, a Németvölgyben lakott.).
Emléktáblája Budapesten, a Kiss János altábornagy utca 55. szám alatt
Bensőségesebb kapcsolat csupán néhány festő-barátjához, Bene Gézához, Márffy Ödönhöz, Vaszkó Erzsébethez fűzte.
Gadányi az a fajta szívós és makacs, intellektuális művésztípus, aki – mint a Tragédia Plátója – a borsón is szépet álmodik. Mint Egry vagy Nagy István, az új magyar piktúra nagy magányosai közé tartozik. Életműve egymagában is kifejező jelképe a közösséget kereső, a társadalom rezdüléseire érzékeny művész vigasztalan magáramaradottságának.
„Művészete csupa bensőséges izgalom, ellentétes erők aktív küzdelme, tüzes lobogás” – írja róla 1947-ben legszenvedélyesebb méltatója és későbbi barátja, Kassák Lajos. Gadányi maga törte és magányosan járta sajátos útjait, maga alakította ki festői elképzeléseit és önemésztő, de fáradhatatlan munkásságával, életművével meg is valósította azokat. Halálával (1960. február 29.) lezáruló, de egyre ismertebbé váló művészete példamutatás a fiatal festőnemzedéknek. Kortársait megkérdezve, keresve sem találhatnánk tisztább művészt Gadányinál, akinek töretlen pályája, hivatástudata egyszerre lehetett volna ennyire egyenesívű és etikailag feddhetetlen. Ma is érvényesek Pogány Ö. Gábor róla írt szavai: „Szinte észrevétlenül, csendben és cimboraságok nélkül nőtt legszámottevőbb mestereink közé, előre kiszámított munkaterv alapján, majdnem hogy matematikailag felállított képlet szerint.”
Gadányi a XX. századi magyar festészet egyik meghatározó, mindvégig a maga útját járó, elveiből soha nem engedő egyénisége volt.
A természettel állandó, közvetlen kapcsolatban élő művész gazdag életműve mindig továbbfejlődő, jelképrendbe foglalta a valóság élményét. A közelmúlt magyar művészetének egyik legkövetkezetesebb egyénisége volt; munkássága példája az értelemmel vezetett, szakadatlanul építő alkotói tevékenységnek. Életművét nem egységes stílusjegyek jellemzik, de a tudatosan teremtett sokféleség az életmű szintézisében végül is láncszemenként összeáll, és meghatározza Gadányi egyéni festői arculatát.
Valamennyi művében közös az intellektuális vonás. Témájukban soha nincs pillanatnyi aktualitás, de annál több szellemi feszültség és leplezett érzelem. A természeti motívumokat jellegzetes, leegyszerűsített formákba tömörítette, miközben a színek festői szerepét és asszociatív gazdagságát is megőrizte. Az 1929-ben festett Csendélet az ablakban című képe is mutatja, hogy Gadányi egyike a legszínesebb festőinknek. Színgazdagsága sohasem öncélú, hanem érzésvilágának pontos kifejezését szolgálta.
Konstruktív szerkesztési módja mellett nagy szerepet juttatott a színeknek és a fantáziát megmozgató asszociációs motívumoknak. Halála után tiszteletére számos emlékkiállítást rendeztek.
1967-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezett emlékkiállítást műveiből.
Reprezentatív magyar kiállításokon képei gyakran szerepelnek külföldön.
Mestere: Vaszary János

Díjak, elismerések
1925: Szinyei Merse Pál Társaság díja
2016: Esztergom díszpolgára (posztumusz)

Társasági tagság
Képzőművészek Új Társaságának (KUT) tagja
Új Művészek Egyesületének (UME), alapító tagja
Európai Iskola (1945) alapító tagja
Szentendrei Festők Társasága
Festőművészek Szinyei-Merse Pál Alkotóközössége
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

Egyéni kiállítások
1927 – Galerie Goldschmidt, Frankfurt am Main (Németország)
1930 – Tamás Galéria (Ráfael Győző Viktor festőművésszel), Budapest (gyűjteményes)
1931 – Kovács Ákos Szalon (G. Lázár Ilona szobrászművésszel), Budapest
1931 – Tamás Galéria, Budapest (gyűjteményes)
1935 – Tamás Galéria, Budapest (gyűjteményes)
1936 – Párizs (Franciaország) (Hincz Gyula, Kelemen Emil festőművészekkel)
1947 – Gadányi legújabb grafikái, Pán Imre Művészboltja, Budapest
1948 – Ernst Múzeum (Vedres Márk szobrászművésszel), Budapest (gyűjteményes)
1950 k. – Tamás Galéria, Budapest (gyűjteményes)
1954 – Magyar-Szovjet Társaság, Esztergom (gyűjteményes)
1955 – Keresztény Múzeum, restaurátorműhely, Esztergom
1957 – Ernst Múzeum, Budapest (gyűjteményes)
1957 – István Király Múzeum, Székesfehérvár (gyűjteményes)
1957 – Kaposvár (gyűjteményes)
1958 – Janus Pannonius Múzeum, Pécs (gyűjteményes)
1959 – Keresztény Múzeum, Esztergom (gyűjteményes)

Kollektív kiállítások
1920 – Őszi tárlat, Nemzeti Szalon, Budapest
1921 – Őszi tárlat, Nemzeti Szalon, Budapest
1923 – Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendékeinek munkái, Ernst Múzeum, Budapest
1923 – Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége, Nemzeti Szalon, Budapest
1925 – UME és KUT I. közös kiállítása, Budapest
1925 – KUT II., Nemzeti Szalon, Budapest
1925 – Díjazott művészek kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest
1926 – KUT III., Ernst Múzeum, Budapest
1926 – Egyházművészeti Kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest
1926 – Őszi Kiállítás (KUT), Műcsarnok, Budapest
1927 – Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest
1927 – Magyar Képzőművészek Kiállítása, Krakkó, Varsó, Poznan (Lengyelország)
1928 – UME I., Künstlerbund Hagen, Bécs (Ausztria)
1928 – UME II., Nemzeti Szalon, Budapest
1928 – XVI. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Kiállítás, Velence (Olaszország)
1928 – UME III., Stockholm, Oslo, Malmö, Göteborg (Svédország)
1929 – Modern Magyar Festők, Tamás Galéria, Budapest
1929 – Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás, Művészotthon, Budapest
1929 – A Modern Magyar Grafika, Tamás Galéria, Budapest
1930 – Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1930 – UME IV., Nemzeti Szalon, Budapest
1930 – Önarckép kiállítás, Tamás Galéria, Budapest
1931 – Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
1931 – UME V., Nemzeti Szalon, Budapest
1931 – Magyar posztimpresszionisták, Könyves Kálmán, Budapest
1932 k. – Mai művészek önarckép kiállítása, Tamás Galéria, Budapest
1932 – UME, Tamás Galéria, Budapest
1932 – Kollektív kiállítás (8+2), Ernst Múzeum, Budapest
1932 – KUT és UME együttes kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest
1933 – Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1933 k. – Galerie Bargera, Köln (Németország)
1934 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1934 – Modern Magyar Grafika, Tamás Galéria, Budapest
1935 – Magyar akvarellek, Tamás Galéria, Budapest
1936 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1937 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1937 – Jubileumi Kiállítás (KUT), Nemzeti Szalon, Budapest
1938 – Párizsi magyar művészek, Tamás Galéria, Budapest
1938 – Mai Fiatalok (100. kiállítás), Tamás Galéria, Budapest
1938 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1941 – Csoport-kiállítás (4+1), Ernst Múzeum, Budapest
1941 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1942 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1943 – Csoport-kiállítás (5+1), Ernst Múzeum, Budapest
1943 – KUT, Nemzeti Szalon, Budapest
1943 – A Magyar Grafika 150 éve, Fővárosi Képtár, Budapest
1944 – Új romantika, Tamás Galéria, Budapest
1945 – Európai Iskola Állandó Kiállítása, Művészbolt, Budapest

Művek közgyűjteményekben
Budapesti Történeti Múzeum + Kiscelli Múzeum Makarius Gyűjtemény, Budapest
Déri Múzeum, Debrecen
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Keresztény Múzeum, Esztergom
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Magyar Nemzeti Múzeum – Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum, Budapest
Xántus János Múzeum, Győr
Városi Képtár + Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár

Gadányi Jenő portréja
Gadányi Jenő szignója

Lexikális referencia

  • MFGA: 192
  • Művészeti Lexikon: II/170
  • Benezit: 4/574

Megvásárolható művei