Dunakanyar (1996)
70 x 100 cm (27.55 x 39.37 inch)
Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!
Magyar-Ukrán festőművész, pasztell-, grafikus művész
Clairton, Pennsylvania, USA, 1913. március 1. – Százhalombatta, 2007. március 22.
Márton Béla [született Adalbert Lux] (Clairton, Pennsylvania, USA, 1913. március 1. – Százhalombatta, 2007. március 22.) magyar-ukrán festőművész, pasztell-, grafikus művész.
1905: Selmecbányai szülei az elszegényedés elől menekültek az Egyesült
Államokba, ahol Adalbert Lux-ként látta meg a napvilágot.
Hentesmester édesapja bízott az Újvilágban, édesanyja azonban soha nem
tudta azt megszokni.
1921: Édesanyjával
visszatelepültek az akkori Csehszlovákiába, a felvidéki Rozsnyóba
(Rožňava). Édesanyja nem sokkal élte túl a fáradságos utazást.
Lux
Adalbertet egy rokonuk, a Márton család vette gondozásba. Később a
nevelőapja bátorította, hogy folytasson képzőművészeti tanulmányokat.
1925-1932: Rozsnyóban szlovák nyelvű középiskolában tanult, rajztanára Tichy Kálmán (1888-1968) festőművész volt.
1932-1934: Brünnben (Brno) folytatta tanulmányait az Iparművészeti Főiskola festő szakán, cseh nyelven.
1934-1936: Gablonzon (Jablonec nad Nisou) a német nyelvű főiskola padját koptatta,
ahol festő szakon diplomázott. Tanárai Ján Süsser, Richard Fleisner
professzor és Karl Viktor Mayr (1882-1974) voltak.
1936-1941: 1936-ban sikeres felvételi vizsgát tett, így Budapestre került a
Képzőművészeti Főiskolára, ahova 1941-ig járt. Tanára Benkhard Ágost
(1882-1961) festőművész volt.
Főiskolai tanulmányait Gablonzon fejezte
be.
1937-1939: Festői tudása továbbfejlesztése érdekében Jičín városában Jindřich Procházka akadémikus festőnél töltött 2 évet, első kiállítása is itt volt 1937-ben.
1939-1941: Rozsnyón élt a
főiskola elvégzése után.
1941-1972: 1941-ben a kárpátaljai (ma Ukrajnához tartozik) Ungvárra költözött, itt
élt és alkotott 1972-ig. 1945-ben akaratán kívül szovjet állampolgár
lett.
Szovjetunióbeli, ungvári tartózkodása alatt akkoriban államilag
kötelezték a festőművészeket – negyedéves terv alapján meghatározott
mennyiségű – portrék készítésére Leninről, Sztálinról és más szovjet
pártvezetőkről. Ennek teljesítése esetén kaphattak újabb vásznakat,
festéket immár szabad felhasználásra, illetve fizetségben is
részesültek. Márton Béla próbált megfelelni ezen kívánalmaknak és 3900
portrén örökítette meg az akkori Szovjetunió „kiválóságait", hogy
elkerülje a munkatábort, de egy életre elege lett a portréfestésből.
Számos alkotását vásárolták meg állami közgyűjtemények, bekerült az
1972-ben Kijevben megjelentetett képzőművészeti lexikonba, sőt egyik
tájfestményének reprodukcióját képeslapként sokszorosították.
Harminc
évig várta, hogy visszatérhessen szeretett témájához, a
tájképfestészethez, és újból láthassa a „világ legszebb városát",
Budapestet.
1972: visszatelepülhetett Magyarországra, Százhalombattára. Festővásznait a vámtisztet kijátszva, a szőnyegek közé rejtve csempészte
be az országba. Feleségével, Kosztelnyik Margarétával a Pest megyei
kisvárosban élt és alkotott haláláig.
Százhalombattán gyorsan népszerű lett, de a rendszerváltáskor
„kegyvesztetté vált". Mint mondta, „nedves szivaccsal törölték le a
színről".
Néhány évig csak fővárosi galériáknak dolgozott, battai
„rehabilitációjára" 1994-ben, a nyolcvanadik születésnapjára rendezett
ünnepi tárlaton került sor. Valójában már nyolcvanegy éves volt.
Márton Béla magyar,- sorskörülményei miatt
németül, szlovákul, oroszul is beszél - közép-európai ember a fogalom
humanizmusa és távlata, magyar szíve szerint.
Művészetével a Németh László-i “testvérek" eszméje jegyében a békességet
és a lelki, szellemi kézfogást ápolja, teremti úgy, hogy festményeivel
megszenteli a tájat, otthonait, Rozsnyó környékét, Kárpátalját,
Százhalombattát.
Tamási Áron hangoztatta:"Azért élünk, hogy valahol
otthon legyünk a világban. Ezt az otthont nemcsak megtalálni, nemcsak
elfogadni kell, hanem építeni. Márton Béla festményeivel ezt az otthont
úgy teremti, hogy felvidéki, kárpátaljai, Duna-mentitáj legkisebb közös
többszörösét hozza létre, dombokat, fákat, folyókat úgy, hogy miközben
önmaguk, egymásra is hasonlítsanak.
Szellemiségben feltétlenül, ez úgy
nyilvánul meg, hogy szinte a Kárpátok színes csöndjét érzékeljük a
házaktól hemzsegő budai domboldalon.
Márton Béla értelmezésében
fővárosunk zaját elnyeli a színes békesség. Ő Arany János-i értelemben
“nemcsak a valót" festi, hanem annak “Égi mását".
Mesterei: Tichy Kálmán,
Ján Süsser, Richard Fleisner professzor, Karl May, Benkhardt Ágoston, Jindřich Procházka.
Díjak, elismerések
1970: Szovjetuniótól Dicső Munkáért kitüntetés (Ungvári tartózkodása alatt)
1995: Pro Urbe díj, Százhalombatta
1996: Pro Urbe Sóskút emlékérem
2000: Kultúráért Díj, Százhalombatta
2003: Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje
2007: Pest Megye Művészetéért Díj (Pest Megye Önkormányzata posztumusz)
Társasági tagság
1945: Szovjetunió Művészeti Alapjának tagja
1960: Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének tagja és rendszeresen részt
vett kiállításokon.
