Emile Gallé szorgalmas diákként mindenekelőtt az irodalom és a biológia iránt érdeklődött. Mint később írta: "Szerencsémre, a virágok szeretete családomban általános volt: ez amolyan örökletes szenvedély." A gimnáziumot követően 1862-től Weimarban tanult, ahol a filozófia és a növénytan mellett a művészetre is jutott ideje: az akkor ott élő Liszt műveit hallgatta és szorgosan rajzolt. 1866-ban visszatért szülőföldjére, Meisenthalba, ahol Mathieu Burgun irányítása alatt dolgozott annak híres üveggyárában. A tanulmányoknak azonban még nem volt vége: noha már 1870-ben is tervezett apja kerámiaüzemének étkészletet, 1871-ben útra kelt Londonba, ahol felkereste a South-Kensington (a mai Victoria and Albert) Múzeumot és a Botanikus Kertet, majd Párizsban, a Louvre keleti gyűjteményében tanulmányozta az iszlám üvegeket.
Emile Gallé, a művész élete akkor kezdődött, amikor 1873-ban átvette apjától az üzemet. Mindent tudott már a szakmáról, ami csak elsajátítható; átütő sikerét azonban briliáns tehetsége mellett nem a gyárnak, hanem a már említett szellemi örökségnek köszönhette. Egy olyan korban fordult tervezőként a virágok felé, amikor a művészet a növények szépségéből merített ösztönzést a megújuláshoz. A nyolcvanas évektől egyre másra kerültek ki Gallé keze alól olyan szebbnél szebb vázák és edények, amelyek formáit és díszítéseit virágok ihlették.
Legjelentősebb és persze legszebb tárgyai olyan többrétegű üvegek, sőt üvegplasztikák, amelyeken a színes rétegeket a virágok formáit-színeit követve s ezáltal érzékeltetve csiszolta vissza. De minthogy a kilencvenes évek közepétől egyre nagyobb sikere lett, a megrendelések teljesítésére üzemében már-már sorozatgyártásra rendezkedett be, s e szériában készített tárgyak jelentős része hamis kámeatechnikájú darab (standard Gallénak nevezik őket). Gallé cége az akkori fogalmak szerint nagyüzem volt, s bár a tulajdonos-művész figyelme minden termékre kiterjedt, tudnunk kell, hogy saját készítésű munkái az idő haladtával egyre csökkentek, noha még a korai halála (leukémiában hunyt el 1904. szeptember 24-én) után készült darabokon is az ő neve szerepelt (előtte csillaggal).
Gallé nagysága abban rejlik, hogy a klasszicista díszítőelemek reprodukálására újraélesztett technológiát merőben új szecessziós formavilág megteremtésére használta. S boldog ember lehetett, mert még életében részesült a dicsőségben: az 1900-as párizsi világkiállításon a szecesszió átütő erővel diadalmaskodott a korábbi ízlésvilágon.
