Udvarlás (1890)
87 x 66 cm (34.2 x 25.9 inch)
Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!
Magyar festőművész, grafikus művész
Jenke, 1859. november 27. – Budapest, 1922. február 23.
Margitay Tihamér (Jenke, 1859. november 27. – Budapest, 1922. február 23.) magyar festőművész, grafikus művész.
1874-1879: budapesti Mintarajziskola és Rajztanárképzőben tanult, Székely Bertalan növendékeként.
1879-1881: müncheni Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, állami ösztöndíjasként.
1881: Hazatérését követően kapott első ízben lehetőséget a szélesebb nyilvánosság előtti megjelenésre, amikor Római dáridó című művét kiállították a Műcsarnokban.
1884: Állami megbízást kapott József nádor egész alakos képmásának megfestésére.
1888: bemutatott Az ellenállhatatlan című festményével országos népszerűségre tett szert.
A Mézeshetek című képe érmet nyert Párizsban, Budapesten megkapta a Ráth György-díjat, és Ferenc József megvásárolta magángalériája számára.
1897: Részt vett a monumentális Erdélyi körkép megfestésében.
Önkezével vetett véget életének.
Nagy tehetségű festőként indult pályáján, de művészetét feláldozta a kor polgári divatjának oltárán. Anekdotizáló jellegű, finom humorú zsánerképeket, ún. szalonéletképeket festett Jules Bastien-Lepage modorában. Képeivel élete során hat művészeti díjat is elnyert, de a megváltozó képzőművészeti stíluseszmények műveit feledésre ítélték. Az idő ettől függetlenül az értő közönség előtt rehabilitálta munkásságát, mivel az a fajta – olykor groteszkbe hajló – humor, ami az ő univerzumát jellemezte, sehol másutt a hazai festészetben nem található meg, s képeit ezer közül fel lehet ismerni, egyéni, eredeti voltuk miatt.
Rózsa Miklós szerint Margitay epikus tehetség volt, aki kifogyhatatlan leleményességgel ontotta változatos meséjű képeit, amelyeken a magyar társasági élet örömeit, bánatait ecsetelte vonzó előadásban, rendkívül finom, Bastien Lepage-ra emlékeztető naturalista stílusban. A leleplező iróniát, amellyel tükröt tartott osztálya elé, megbocsátották neki, sőt. Sok aranyéremmel és társulati díjjal jutalmazták, és ha a népszínmű (amely gyakran a „festett egekbe kancsalított”) koronázatlan királynője Blaha Lujza volt, akkor a kiállítások közönségének hercege és legfőbb szórakoztatója pedig Margitay Tihamér.
Olyannyira, hogy egy idő után már nem lehetett tudni, a képein ábrázolt jelenetek a műterméből kerültek-e a színpadokra, vagy épp fordítva: a színpadokról az ő vásznaira. Korabeli színpadokról ismert komikus szüzsé jelenik meg ugyanis a Szeret Ön engemet? című festményén, amelyen egy „szalon úrnője”, aki túl van már első virágzásán, festői pongyolában évődik egy ifjú piperkőccel, aki vasalt nadrágban, csíkos zokniban, lakkcipőben és csokornyakkendőben indult el élete első hódítására.
A szalon berendezése is a legújabb divat szerinti: virágos madaras tapéta, kínai cseresznyefa szekrény aranyszínű pagodás mintákkal és színpompás szőnyeg, amelynek vidámságát a nő kezében tartott japáni legyező még jobban fokozza. „Margitay mindig szerencsével festi a nagyvárosi élet dandyjának szerepléseit” – írta a Vasárnapi Újság 1893-ban.
Ugyanakkor Rózs a szerint „érdemen felül dicsőítették, azután reprezentatívját látták benne annak a művésztípusnak, aki nem a művészetért, csak a közönség kegyeiért harcolt.” (Rózsa Miklós: Margitay Tihamér élete és művészete. Bp., 1903)
Vidéki úri házak szalonjaiban, borbélyműhelyek, orvosok és patikusok vizitszobáinak falain, fiatal házasok hálószobáinak rejtekében még a húszas évek elején is ott függtek az Első beteg, az Oltár előtt, a Mézeshetek vagy az Ellenállhatatlan című képek olajnyomatai egy akkor már végleg letűnt kor utolsó relikviáiként.
Mestere: Székely Bertalan
Kiállítások
1881: Műcsarnok
1903: Nemzeti Szalon gyűjteményes tárlat
Művei Közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria (A féltékeny, Nagyszebeni csata, Párbaj után, Stefi bácsi és Virradat)
Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok (Önarckép)
Irodalom
Rózsa Miklós: Margitay Tihamér élete és művészete. Bp., 1903
Rózsa Miklós visszaemlékezései. Magyar Nemzeti Galéria. Adattár 14045/60/23
Krúdy Gyula: A XIX. század vizitkártyái. Magyarság. 1928. február 22.
Gróf Szana Tamás: Gróf Margitay Tihamér. Kunst für Alle. V. évf. 18. füzet. 273. o. 1890. június. Fordította Wehner Viola.
Révész Emese: A népéletkép szerepe a nemzeti jellem kidolgozásában. Az 1850–1870 közötti hazai sajtóillusztráció példáján. Ars Hungarica, 2004/2. 275–319. o.
Vasárnapi Újság, 1887. nov. 27. 34/38. 792. o.
Richard Muther: Die internationale Kunstausstellung in München. I. Zeitschrift für Bildende Kunst, Jg. 23. Leipzig, 1888. 284. S.
Friedrich Pecht: Die internationale Kunstausstellung in München. Weitere Nationen. II. Ungarn. Die Kunst für Alle, 1888. II. 341. o.
Szabadi Judit: A társasági festészet. In: A historizmus művészete Magyarországon. MTA. Művészettörténeti Kutatóintézet. Budapest, 1993. 184. o.
Kacziány Ödön: Margitay Tihamér műtermében. Vasárnapi Újság, 49. szám. 1893. 40. évfolyam. 825. o.
Mikszáth Kálmán: Szinyei Merse Pál. In: Emlékezések, tanulmányok. Budapest, Franklin Társulat, 1914. 87. o.
Lyka Károly: Magyar Művészélet Münchenben. Művelt Nép Kiadó, 1951. 51. o.
