Iványi Grünwald Béla

festőművész
(Magyar, 1867-1940)

Megvásárolható mű az alkotótól

Tornyosuló fellegek
Iványi Grünwald Béla

Tornyosuló fellegek

70 x 100 cm (27.55 x 39.37 inch)

Az eladó alkotáshoz eredetiség igazolást adunk!

Iványi Grünwald Béla életrajza

Magyar festőművész
Somogysom, 1867. május 6. – Budapest, 1940. szeptember 24.

Iványi-Grünwald Béla (Som, 1867. május 6. – Budapest, 1940. szeptember 24.) magyar festőművész.
A Somogy megyei Som határában levő Darázs-pusztán született. Apja, Grünwald Sámuel nagybérlő volt, aki addig maradt egy adott helyen, míg a szerződése odakötötte, anyja Morvai Mária. Itt járt az elemi iskola alsó osztályaiba. A középiskola alsó osztályait Székesfehérváron végezte, majd Budapestre került, s ott a művészeti szakközépiskola elődjébe, a Mintarajz-iskolába íratták szülei.
1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Ennek elvégzése után 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian Akadémián tanult. Erősen hatott rá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol Hollósy Simon köréhez csatlakozott. 1893-ban festette a Nihilisták sorsot húznak című nagy feltűnést keltő realista festményét, mely ma a debreceni Déri Múzeumban van. 1894-ben Egyiptomban járt.
1896-1909: nagybányai korszakában a művésztelep Ferenczy Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott.
Nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt. Nagybányán vallást váltott (eredetileg zsidó), ami kiváltotta családja rosszallását. Nevéhez ekkor adta az Iványi nevet, amely a mai Győr-Moson-Sopron megyei Iván régies alakja. Nagybányán találta meg élete párját Biltz (Bilcz) Irén személyében, aki Felső-Fernezely görögkatolikus papjának volt a lánya. 1896-tól Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette (Holdfelkelte, Völgyben, Tavaszi kirándulás). Mint a Nagybányai iskola egyik alapító tagja, az iskola céljainak propagálója is volt. 1898-ban feleségül vette Bilcz Irént.
1896-tól Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette (Holdfelkelte, Völgyben, Tavaszi kirándulás). Része volt a nagybányai iskola megalapításában és célkitűzéseinek propagálásában. Az 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára. Az itteni évek korszakának csúcspontját jelentik.
1904-ben a Fraknói-díj elnyerésével Rómában töltött egy évet. Hazatérte után gyűjteményes kiállítást rendezett. 1906-tól stílusa megváltozott, dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletei váltották fel a naturalista és plein air törekvéseket.
1911-1918: kecskeméti korszakában a szabad iskola, egyben a művésztelep vezetője.
Kecskeméti művésztelep vezetője lett, itt festett allegorikus kompozíciói közül jelentős a kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő műve (1912) és a Tavasz ébredése (1913), amely nagy aranyérmet kapott. 1911-től 1918-ig a kecskeméti szabad iskola, egyben a művésztelep vezetője.
1915 körül lezárult stilizáló, dekoratív kecskeméti korszaka.
Alföldi tájképein ismét a realisztikus megközelítés felé fordult.
1919-tól - az I. világháború után  - a Balatonnál egyszerűségre törekvő, valósághű tájképeket festett. A Balaton vidékén eleinte barokkosan mozgalmas, majd az alföldi festők stílusával rokon, egyszerű előadású, valósághű képeket alkotott. 
Röviddel azután halt meg szívrohamban, hogy a második bécsi döntés visszaadta Nagybányát Magyarországnak.
Tanítványai között volt Kassák Lajos, Kmetty János és Uitz Béla is.
Mesterei:
Székely Bertalan, Lotz Károly, Hollósy Simon

Társasági tagság
MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre)
Szinyei Merse Pál Társaság

Díjai
Itthon és külföldön számos díjat nyert.
1930-ban Corvin-koszorú kitüntetés művészete elismeréseként (Más forrás szerint 1935-ben.)

Irodalom
* LÁZÁR Béla, Iványi-Grünwald Béla, (Az Ernst Múzeum Művész Könyvei, 2), Budapest, Ernst Múzeum, 1921.
* IVÁNYI-GRÜNWALD Béla, Tizenkilenc kép, Gyoma, Kner Izidor, 1932.
* SELINKO Géza, Iványi-Grünwald Béla (1867-1940), Novisad, Urania, é. n. .
* TELEPY Katalin, Iványi-Grünwald, (A Művészet Kiskönyvtára, 106), Budapest, Corvina, 1976.
* TELEPY Katalin, Iványi-Grünwald Béla, Budapest, Képzőművészeti, 1984. 

Iványi Grünwald Béla portréja
Iványi Grünwald Béla szignója

Lexikális referencia

  • MFGA: 263
  • Művészeti Lexikon: II/481
  • Benezit:5/248
  • Thieme-Becker:XIX/368
  • Vollmer:2/583

Megvásárolható művei