Pár szóban a műről

• Ördögh László művészi világa gazdag és sokszínű, a természetelvű festészet iránti elkötelezettsége és a pasztell-, valamint grafikus művészetben való jártassága egyedülálló szemléletmódot tett lehetővé. A Rembrandt: Önarckép című festménye értelmezhető úgy, mint egy mélyebb, személyes reflexió, amely az önreflexió és az emberi természet megértésének vágyáról szól. Ördögh László művészi pályafutása során mindig is a lélek és a természet kapcsolatát kutatta, és ezt a kutatást tükrözi a műveiben megjelenő emberi alakok és tájábrázolások. A művészeti alkotás folyamata számára egyfajta önvizsgálatot jelentett, amelyben a külső és belső világ határai elmosódnak. A festőművész pályáját befolyásolta a háború és az azt követő évek, amelyek során a művészi szabadság és az alkotói autonómia korlátozott volt. Ördögh László a Nagymarosi Művésztelep körül kialakult művész közösséghez tartozott, és a Szinyei Merse Pál Társasághoz is kötődött, amelyek befolyásolták művészi fejlődését.
  
  A Kőszeg melletti Cák és a Zsennyei Alkotóház szintén fontos szerepet játszottak alkotói tevékenységében. Művei nemzetközi elismerést szereztek, és kiállították őket Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Svédországban és Németországban. Ördögh László életműve arról tanúskodik, hogy a művészet szabadsága és függetlensége fontosabb, mint a hatalom és a politika diktálta korlátok. A festőművész munkássága bizonyítja, hogy a természetelvű festészet és a pasztellművészet egyaránt alkalmas arra, hogy az emberi lélek legszínesebb és legmélyebb oldalait megjelenítsék. Az ő művészete az emberi tapasztalat és az önreflexió szintézisét jelenti, amelyben a belső és a külső világ egymásba fonódik.