Pár szóban a műről

• • Festő: Czigány Dezső (1883-1938)
  • Méret: 60 x 55 cm
  • Technika: olaj, vászon
  • Mű témája: Kéményseprő
  • Mű jelezve balra fent: Czigány
  • A mű keletkezési ideje: 1900–1902 között
  • Kiállítva: Magyar Királyi Postatakarékpénztár aukció, Budapest, Árverési Csarnok,
  45. Aukció 1928. december 2-5 Kat. sz. 66
  • Reprodukálva: Dr. Kovács Zsolt szakértő Gyűjteménye
  • Lexikális referencia:
  Magyar Festők és Grafikusok Adattára:105, Művészeti Lexikon:I/486
  Benezit:3/308, Vollmer:1/506
  • Irodalom:
  Rum Attila: Czigány Dezső, Budapest, Magánkiadás, 2004. 17,
  Scrutator: Magyar zsidók a képzőművészetben, In: Magyar Zsidók Könyve 1944–5704, Budapest,
  OMIKE, 1944, 80-115 [99].
  Németh Lajos: Hollósy és kora művészete, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1956.
  
  

  Czigány Dezsőre először 1902-ben figyelt fel a hazai kritika. Az ekkor még csak tizenkilenc éves pályakezdő ifjú az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi tárlatán mutatkozott be a nagyközönség előtt egy önarcképével. Nyitray József A Hét című folyóiratban a következőket írta ekkor: “Czigány Dezső igen fiatal és igen prepotens ember, s talán tetszeni fog azoknak, akik nemcsak a spanyolt szeretik büszkének, hanem a festőt is. “Én" cím alatt kiállította Pór Bertalan nyomán barna tónusban tartott önarcképét, s kerek ezer koronát kér a kis tanulmányfejért."

  Czigány 1900 és 1903 között Hollósy Simon tanítványa volt előbb Münchenben, majd Nagybányán és végül Vajdahunyadon. Legkorábbi művei természetesen magukon viselik mestere, valamint annak egyik legfőbb példaképe, Rembrandt van Rijn művészetének hatását.
  A festészet mint Rembrandt, úgy Hollósy számára is elsősorban morális próbatétel volt. Mindketten előszeretettel választották modelljeiket a a társadalom számkivetettjei közül. Thury Zoltán író, aki Hollósyval még az 1890-es évek első felében került barátsággá mélyülő kapcsolatba Münchenben, a következőket jegyezte fel: "Ami kicsit megtanultam írni és igazat írni, azt a legjobb részben Hollósynak köszönhetem. [...] Hollósynak az igazság a vallása. Szűz tiszta igazság mindenben. Gyűlöli a pózokat, minden nagyképűséget, s hogy mennyire nem ismer megalkuvást és mennyire meg tudja győzni a gondolkodó agyat arról, hogy csak a valóságos szent igaz az, ami élet, erre nézve jellemző az, hogy a Hollósy asztala folyton bővül. A művészek közé szerényen, tisztességtudóan betelepszik egy szomszéd suszter vagy egy hentes." (idézi: Németh, 1956, 47-48.)

  E hosszabb idézet bemutatja és megvilágítja, hogy Czigány milyen szellemi környezetbe került Hollósy iskolájában és milyen útravalót kapott művészi indulásakor. Visszatérve a már említett, 1902-es önarckép és Rembrandt festészetének kapcsolatára, Scrutator a következőképp emlékezett vissza 1944-ben Czigány feltűnésére: "A Műcsarnok 1902-iki téli tárlatán feltünést és az igazi hozzáértőkben érdeklődést keltett egy profil nézetü, barna tonusu férfiarckép – fiatal ember arcképe –, amelyen a mély árnyék és a megvilágosított részek közti ellentét és annak finom átmeneti tonussal feloldása Rembrandt tanulmányozásáról beszélt. Ismeretlen nevet jelölt meg a katalogus a kép szerzőjeként: Czigány Dezsőt. A képen önmagát festette meg, sötétbőrü cigányos fejét és beléfestette az önbizalmat és kihivó dacot, amellyel tele volt akkoriban a lelke, s mindezt bevonta és meglágyította a borongás fátyolos tónusával."

  Egy későbbi kérdőívre adott válaszai közül kitűnik, hogy Czigány az 1900-as évek legelején szinte kizárólag önarcképeket és portrékat festett, de legalább is csak ezeket tartotta említésre méltónak. A fennmaradt korai művek alapján kijelenthető, hogy Czigány portréművészetének fejlődésére meghatározó volt Hollósy és Rembrandt fokozott szociális érzékenységű művészete.

  Czigány itt bemutatott portréja, mely 1928-ban Kéményseprő címen szerepelt a Postatakarékpénztár aukcióján, témájával szervesen illeszkedik a társadalmi hierarchia legalján tengődők világát bemutató képei közé. A müncheni-nagybányai időszakban folyamatosan segélyekre szoruló Czigány, lényegretörő és kíméletlen portréban örökítette meg alkalmi modelljét. 1900 körüli festészetére jellemző módon a homogén és sötét háttérből visszafogottan előszínesedő foltokban bontakozik ki az irányított fénnyel megvilágított és kiemelt emberi arc. Témáját tekintve a Kéményseprő párhuzamaként említhetőek a Bizományi Áruház Vállalat 70. és 105. festményaukcióin felbukkant Utcaseprő, valamint a szintén 1904-es datálású A veréb (reprodukálva: Rum, 2004, 9. kép) címet viselő művek. Czigány talán e festményeken került legszorosabb közelségbe Hollósy művészetének szellemiségéhez. Az itt tárgyalt Kéményseprő éppúgy helyet követel magának egy esetleges Hollósy és tanítványai művészetét bemutató tárlaton, mint Czigány leendő életmű-kiállításán.
  

  Rum Attila
  Czigány Dezső monográfia szerzője
  Czigány Dezsőre először 1902-ben figyelt fel a hazai kritika. Az ekkor még csak tizenkilenc éves pályakezdő ifjú az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi tárlatán mutatkozott be a nagyközönség előtt egy önarcképével. Nyitray József A Hét című folyóiratban a következőket írta ekkor: “Czigány Dezső igen fiatal és igen prepotens ember, s talán tetszeni fog azoknak, akik nemcsak a spanyolt szeretik büszkének, hanem a festőt is. “Én" cím alatt kiállította Pór Bertalan nyomán barna tónusban tartott önarcképét, s kerek ezer koronát kér a kis tanulmányfejért."
  Czigány 1900 és 1903 között Hollósy Simon tanítványa volt előbb Münchenben, majd Nagybányán és végül Vajdahunyadon. Legkorábbi művei természetesen magukon viselik mestere, valamint annak egyik legfőbb példaképe, Rembrandt van Rijn művészetének hatását.
  A festészet mint Rembrandt, úgy Hollósy számára is elsősorban morális próbatétel volt. Mindketten előszeretettel választották modelljeiket a a társadalom számkivetettjei közül. Thury Zoltán író, aki Hollósyval még az 1890-es évek első felében került barátsággá mélyülő kapcsolatba Münchenben, a következőket jegyezte fel: "Ami kicsit megtanultam írni és igazat írni, azt a legjobb részben Hollósynak köszönhetem. [...] Hollósynak az igazság a vallása. Szűz tiszta igazság mindenben. Gyűlöli a pózokat, minden nagyképűséget, s hogy mennyire nem ismer megalkuvást és mennyire meg tudja győzni a gondolkodó agyat arról, hogy csak a valóságos szent igaz az, ami élet, erre nézve jellemző az, hogy a Hollósy asztala folyton bővül. A művészek közé szerényen, tisztességtudóan betelepszik egy szomszéd suszter vagy egy hentes." (idézi: Németh, 1956, 47-48.)
  E hosszabb idézet bemutatja és megvilágítja, hogy Czigány milyen szellemi környezetbe került Hollósy iskolájában és milyen útravalót kapott művészi indulásakor. Visszatérve a már említett, 1902-es önarckép és Rembrandt festészetének kapcsolatára, Scrutator a következőképp emlékezett vissza 1944-ben Czigány feltűnésére: "A Műcsarnok 1902-iki téli tárlatán feltünést és az igazi hozzáértőkben érdeklődést keltett egy profil nézetü, barna tonusu férfiarckép – fiatal ember arcképe –, amelyen a mély árnyék és a megvilágosított részek közti ellentét és annak finom átmeneti tonussal feloldása Rembrandt tanulmányozásáról beszélt. Ismeretlen nevet jelölt meg a katalogus a kép szerzőjeként: Czigány Dezsőt. A képen önmagát festette meg, sötétbőrü cigányos fejét és beléfestette az önbizalmat és kihivó dacot, amellyel tele volt akkoriban a lelke, s mindezt bevonta és meglágyította a borongás fátyolos tónusával."
  Egy későbbi kérdőívre adott válaszai közül kitűnik, hogy Czigány az 1900-as évek legelején szinte kizárólag önarcképeket és portrékat festett, de legalább is csak ezeket tartotta említésre méltónak. A fennmaradt korai művek alapján kijelenthető, hogy Czigány portréművészetének fejlődésére meghatározó volt Hollósy és Rembrandt fokozott szociális érzékenységű művészete.
  Czigány itt bemutatott portréja, mely 1928-ban Kéményseprő címen szerepelt a Postatakarékpénztár aukcióján, témájával szervesen illeszkedik a társadalmi hierarchia legalján tengődők világát bemutató képei közé. A müncheni-nagybányai időszakban folyamatosan segélyekre szoruló Czigány, lényegretörő és kíméletlen portréban örökítette meg alkalmi modelljét. 1900 körüli festészetére jellemző módon a homogén és sötét háttérből visszafogottan előszínesedő foltokban bontakozik ki az irányított fénnyel megvilágított és kiemelt emberi arc. Témáját tekintve a Kéményseprő párhuzamaként említhetőek a Bizományi Áruház Vállalat 70. és 105. festményaukcióin felbukkant Utcaseprő, valamint a szintén 1904-es datálású A veréb (reprodukálva: Rum, 2004, 9. kép) címet viselő művek. Czigány talán e festményeken került legszorosabb közelségbe Hollósy művészetének szellemiségéhez. Az itt tárgyalt Kéményseprő éppúgy helyet követel magának egy esetleges Hollósy és tanítványai művészetét bemutató tárlaton, mint Czigány leendő életmű-kiállításán.
  
  Rum Attila
  
  Irodalom:
  Rum Attila: Czigány Dezső, Budapest, 2004, 17,
  Scrutator: Magyar zsidók a képzőművészetben, In: Magyar Zsidók Könyve 1944–5704, Budapest, OMIKE, 1944, 80-115 [99].
  Németh Lajos: Hollósy és kora művészete, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1956.
  
  Kiállítva:
  Magyar Királyi Postatakarékpénztár aukció, Budapest, Árverési Csarnok, 1928. december 2–5. Kat. sz. 65.
  Czigány Dezső művészi világa a modernitás és az avantgarde szellemiség jegyeit viseli magán. A Nyolcak csoportjának alapító tagjaként fontos szerepet játszott a magyar művészet megújulásában. A Kéményseprő fiú című festménye ebben a kontextusban értelmezhető, mint a mindennapi élet és a szociális kérdések iránti érdeklődés megnyilvánulása. Czigány Dezső munkássága során gyakran foglalkozott az emberi alak és a portré ábrázolásával, amelyekben a pszichológiai mélység és az érzelmi gazdagság dominált. A Kéményseprő fiú című festménye ennek a tematikának a része, amelyben a művész a társadalmi peremhelyzetben lévő figurák megjelenítésére törekedett. Czigány Dezső művészi szemlélete a szociális érzékenységet és a humanitást hangsúlyozza, amelyek a mindennapi élet egyszerű, de megindító pillanataiban nyilvánulnak meg.
  
  A művész életműve során végigvonuló önarcképek és portrék a belső világ feltárásának igényét és a művészi személyiség megismerésének vágyát tükrözik. A Kéményseprő fiú című festménye ebben a kontextusban értelmezhető, mint a művész saját élményeinek és érzelmeinek kivetülése. Czigány Dezső művészetének alapelve a szolidaritás és az együttérzés, amelyek a Kéményseprő fiú című festményében is megnyilvánulnak. A festmény címe és a művész életműve alapján arra lehet következtetni, hogy Czigány Dezső munkássága a humanitás és a szociális felelősség jegyeit viseli magán. A művész szemlélete és munkássága a magyar művészet történetében fontos szerepet játszik, amely a modernitás és az avantgarde szellemiség jegyeit viseli magán.