olaj, vászon
54.5 x 68.5 cm
jelzés nélkül
1680-85 körül
1657 - 1706

A közepes nagyságú Roos-festmény közelről mutatja az előtérben magasodó kecskebakot és a mögötte pihenő nősténybárányt. A hátteret uraló itáliai tájat és az állatjelenetet a viharos ég drámai fényviszonyai baljós feszültséggel töltik meg. Az olajfestmény három táj/állat-ábrázolási hagyományt kapcsolt össze: a bombaccianték által összeegyeztetett németalföldi naturalizmust (Solomon van Ruysdael és Jacob van Goyen) és klasszicizáló római stílust (Nicolas Poussin, Claude Lorrain és követőik), valamint a római barokkot (Salvator Rosa és Gaspard Dughet). Az árkádikus, pásztor-idillek klasszikus hagyománya elsősorban a témaválasztásban jelenik meg. A leíró jellegű, németalföldi részletező stílus az állatok szőrzetének és testalkatának megfogalmazásában, az egyediségüket hűen tükröző, pontos részletek naturalizmusában érhető tetten. A barokkos feszültség a heroikus lendületet adó kompozícióban és a drámai atmoszférát teremtő fényviszonyokban jut érvényre. H. Jedding Roos-monográfiája és L. Salerno 17. századi római tájképfestőkről készített összefoglalása egyedül Philipp Peter Roos aláírását nem ismerteti. Szignatúrája H. H. Caplan aláírás-gyűjteményében sem szerepel. Egyedül egy publikált festményéről tudható, hogy szerepel rajta egy "P. P. Roos" aláírás (Pihenő pásztor nyájával 1696, Götingen, Egyetemi Képtár), de ennek formája nem ismert. Mivel Philipp Peter Roos csak kivételként szignálta festményeit oeuvre-je csak stíluskritikai alapon bővíthető. Az itt bemutatott állatfestmény sajátos stílusvilága és tematikája, magas kvalitása és közepes mérete alapján egyértelműen beilleszthető Philipp Peter Roos 1680-as évek első felében festett alkotásainak körébe. Pontos analógiáknak tekinthetők a következő képek: Kecske campagnai tájjal (Berlin, Dr. W. Hanna Gyűjtemény); Kecske báránnyal és Kecske campagnai tájban (párdarabok; Braunschweig, Herzog-Anton-Ulrich-Museum); Két bárány (Basel, Kunstmuseum). A biztosan Roos oeuvre-jébe tartozó négy festmény és az itt bemutatott Roos-alkotás között egyértelmű a rokonság. A képek finom kidolgozottsága, a biztos ecsetkezelés, az állatbundák virtuóz megjelenítése a Roostól megszokott kvalitást tükrözik. A klasszikus árkádikus pásztorábrázolásoktól eltérő sajátos tematika nem jellemző a korszak tájképfestőire; a szűk képkivágású vásznakon az alacsony szemszög miatt monumentálissá növekedett állatok individualizált jelleme Roos pszichologizáló ecsetjét dicséri. Az antik irodalmi hagyományt követően a boldog aranykort pásztori köntösben megidéző Árkádia a 17. századtól kezdve vált közkedvelt irodalmi és képzőművészeti témává. Roos Vergilius pásztorait elhagyva a kép középpontjába az individuum jegyeivel felruházott állatokat helyezi, akik így egyszerre szereplenek egy tragikus barokk drámában és sírják vissza az elégikus ködbe burkolózó Arcadiát. A lenyűgöző gyorsasággal alkotó Roos (sebessége miatt nevezték el a Sildersbentben a szárnyas lábú Mercuriusról) pásztori kompozícióiban gyakran használt fel hasonló állatfigurákat és visszatérő jellegzetes motívumokat. A legjellemzőbb ezek közül a türkizkék és sötétszürke színben játszó viharos égboltot szabdaló fakósárga, harántcsíkos felhők és a szürkészöld gyökérszerű levélcsokrok a földön. Az égbolt - a klasszikus hagyományok úszó gomolyfelhő-hagyományával gyökeresen szakító - drámai megfogalmazása hasonló az említett öt festményen; legközelebbi párhuzamként a berlini kecske "képmás" (Dr. W. Hanna Gyűjtemény) viharfelhői kínálkoznak. A különös növény is rendre visszatér a Roos-életműben, pl. a Herzog-Anton-Ulrich-Museumban (Braunschweig) őrzött képek előterében. A néző szemébe tekintő, enyhén visszafordított kecskefigurára megfelelő analógia a Kecske báránnyal c. olajfestmény (Karlsruhe, Kunsthalle) egyik szereplője, a pihenő nősténybárány alakja pedig egy másik Kecske báránnyal c. (Bern, Kunstmuseum) pásztori idillen tér vissza. A campagnai táj, a dombokkal váltakozó meredek sziklafalak, valamint a hegyek csúcsán ülő várromok és mediterrán házak a 17. századi római tájképfestés legelterjedtebb toposzai közül valók, amelyeket Poussintól Dughet-ig minden alkotónál rendre megjelennek. A fekvő formátumú, közepes méretű, árkádikus kép gyakori Roos korai korszakában (pl. Pihenő kecskék és bárányok; Karlsruhe, Staatliche Kunsthalle). Az ismertetett analógiákat a korábbi szakirodalom és az 1998-as Roos-monográfia egyaránt a művész korai, római korszakának idejére, 1680 és 1685 közé helyezi. Helyesnek látszik az itt bemutatott Roos-festményt is erre az időszakra datálni, mivel Roos a későbbiekben többalakos, nagyméretű. hagyományos állatkompozíciókat festett.
Philipp Peter Roos művészi világa a 17. századi német és olasz festészet határmezsgyéjén található, ahol a klasszicizáló és a barokk stílusok elegyednek. A természetet és az állatokat ábrázoló festményei az életszerűség és a drámai hatások ötvözését mutatják. A Roos család híres festődinasztiája során Philipp Peter az egyik legkiemelkedőbb alkotó volt, aki apja nyomdokait követve az árkádikus állatfestményekhez és a római klasszicizáló barokk tájképekhez nyúlt vissza. Az 1685-ben alkotott "Kecske és bárány a campagnai tájban" című festménye ezt a témaválasztást és szemléletet követi, ahol a természetes környezetben együtt élő állatokat mutatja be. A festmény címe alapján azt az érzést kelti, mintha a campagnai táj idilli hangulatában a kecske és a bárány együtt élne, egy harmónikus és békés világban.Roos Philipp Peter az adatbázisban
olaj, vászon
72 x 53.5 cm
jelzés nélkül
olaj, vászon
121 x 170.5 cm
jelezve
olaj, vászon
99 x 147 cm
jelzés nélkül